COVID-19, mint halálok

 

Visszatérő kérdés, hogy milyen diagnózissal kerülnek haláloki regisztrációra a COVID-19 lezajlása alatt elhunyt betegek. Egyes országokban minden fertőzött halálát a koronavírushoz kötik, míg máshol az alapbetegség jelenik meg a haláloki statisztikákban.

Most egy friss amerikai tanulmány új szempontokat vetett fel a vírus haláloki szerepét vizsgálva. Az elsődleges eredmények azt igazolták, hogy a COVID-19 mellett elhunyt és az Amerikai Járványügyi Hivatal adatbázisában szereplő 161 ezer elhunyt 94%-ában a fertőzésen kívül más kóroki tényezők, súlyos társbetegségek is jelen voltak. Átlagosan 2,6 további súlyos kóroki tényező együttes fennállása volt igazolható a koronavírusfertőzés mellett az elhunytakban. Csupán az esetek 6%-ában nem volt a betegnek más betegsége.

Ugyanakkor, mai tudásunk szerint, a halotti jelentésekben szereplő kórállapotok jelentős része a koronavírus következtében alakulhat ki. Mivel a vírusbetegség természetéről nagyon kevés ismerettel rendelkeztünk, sokszor ezeket független kóroki tényezőként tüntették fel az orvosok, és ezáltal akaratlanul is relativizálták a COVID-19 súlyát. Ma már tudjuk, hogy a betegség során fellépő súlyos, sokszor életveszélyes kardiális szövődmények, véralvadási zavarok, veseelégtelenség, tüdőkárosodás, stroke nem önálló betegségek, amelyek véletlenül fordulnak elő a koronavírusfertőzés mellett, hanem a súlyos lefolyású COVID-19 szövődményei.

Ezért fordulhat elő, hogy több, akár 5-6 kórállapotot is észlelünk, amelyek a beteg halálához vezetnek, de mindezek primer oka az esetek 95%-ában egyedül a COVID-19.

 

Cikk értékelése

Eddig 24 felhasználó értékelte a cikket.

Hozzászólások