A köhögés a leggyakoribb oka az alapellátó orvosok felkeresésének, az összes konzultáció körülbelül 8%-át teszi ki. A köhögés éves prevalenciája a lakosság körében körülbelül 10-33%. Az akut köhögés messze leggyakoribb okát a felső légúti fertőzések és az akut bronchitis képezik, amelyek együttesen a diagnosztizált esetek több mint 60%-át teszik ki. A gazdasági következmények óriásiak: a légúti fertőzések felelősek a munkaképtelenség eseteinek körülbelül 20%-áért és a betegség miatti táppénzen töltött napok körülbelül 10%-áért.
Az erős köhögés jelentősen ronthatja az egészséggel összefüggő életminőséget, és összefüggésbe hozható pl. vizeletinkontinencia, ájulás, szociális zavar, alvászavar és depresszió kialakulásával. Míg a legtöbb köhögési epizód jóindulatú és önmagától elmúló, bizonyos esetekben a tünet súlyos betegségekre, például tüdőgyulladásra vagy tüdőrákra utalhat. A nemzetközi irányelvek (1) azt javasolják, hogy a köhögést időtartama szerint osztályozzák akut (<3 hét), szubakut (3-8 hét) és krónikus köhögés (>8 hét) kategóriába. A kategorizálás szükségesnek tűnik, mivel az akut köhögést többnyire légúti fertőzés okozza, amely általában két héten belül elmúlik. Ezzel szemben a krónikus köhögés a súlyos betegségek nagyobb kockázatával jár, amelyek hatékony kezelést vagy szakorvosi kivizsgálást igényelnek.
A háziorvosok kapuőrként fontos szerepet töltenek be a köhögés kivizsgálásában és kezelésében. A kórelőzmény és a kivizsgálás alapján osztályozzák az öngyógyuló tüneteket és a súlyos, esetleg életet veszélyeztető betegségeket, és döntenek a további vizsgálatokról, a kezelésről és a továbbutalásról. A klinikai döntéshozatali folyamat támogatása érdekében a háziorvosoknak ismerniük kell a lehetséges etiológiák százalékos megoszlását, hogy helyesen értelmezhessék a klinikai tüneteket. Ez eltér a fekvőbeteg-körülményektől, mivel a családorvosi praxisban, amely az első érintkezési pont, a betegek nagyobb valószínűséggel jelentkeznek komplikációmentes köhögéssel, mint a kórházi kezelést igénylő betegek. Mindazonáltal a háziorvosoknak a környezetükben előforduló potenciálisan veszélyes betegségek vizsgálat előtti valószínűségével, valamint pácienseik legvalószínűbb prognózisával kell dolgozniuk.
Egy metaanalízis (2) eredményei szerint az akut köhögés hátterében leggyakrabban a légúti fertőzések (73-91,9%), ezen belül a bronchitis/bronchiolitis (25,4-50,2%) állnak. Egyéb gyakori alapbetegségek az influenza (6–15,2%), az asztma (3,2–15,0%) és a gégegyulladás/tracheitis (3,6–9,0%). A potenciálisan súlyos betegségek, mint a tüdőgyulladás, a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), a szívelégtelenség vagy a rosszindulatú daganat gyanúja ritkák. A köhögés medián időtartama az első konzultációt követően átlagosan 8 (6–14,5) nap volt, a gyógyulásig eltelt medián idő pedig 9–11 nap. A betegség átlagos teljes időtartama 20,4 nap volt azoknál a betegeknél, akik úgy érezték, hogy négy hét után felépültek. A köhögés javulását a konzultációt követő harmadik napon észlelték a betegek 52%-ánál. Jelentős javulás vagy teljes gyógyulás a betegek 65,7%-ánál volt megfigyelhető hét nap után, és 81,4%-ánál 14 nap után. A betegek 10,8%-a hét nap után, 40,2-67%-a 14 nap után, 79%-a pedig 4 hét után érezte magát teljesen felépültnek. Elhúzódó betegséget (közepes vagy súlyos tünetek több mint 3 héttel a konzultáció után) a betegek 7,9%-ánál írtak le. A betegek 0-1,3%-a került átlagosan 3-3,5 napig kórházba köhögés miatt. Egy beteg sem halt bele köhögésbe a követés során. A köhögés lefolyásának pontos előrejelzése csökkentheti az antibiotikumok túlzott felírását. Az akut légzőszervi megbetegedések miatt felírt antibiotikumok fele az ambuláns ellátásban feleslegesnek tűnik. Európában az akut köhögős betegek körülbelül 53%-a kap antibiotikumot, annak ellenére, hogy az alapjául szolgáló vírusfertőzés prevalenciája magas. Ami az akut köhögést illeti, a tüneti kezelés („várni és meglátni megközelítés”) észszerűbbnek tűnik, mint a szükségtelen diagnosztikai erőforrásokba való befektetés.

Empirikus integratív megközelítés a köhögés kezelésére az irányelvek szerint (1, 3).

Köhögő betegeknél a kiindulási pont az anamnézis és a fizikális vizsgálat. Bár a köhögés időbeni megjelenése és jellemzői csekély diagnosztikus értékűek, az anamnézis fontos annak megállapításához, hogy a beteg kap-e ACE-gátlót, dohányzik-e vagy fennáll-e a gyanú súlyos életveszélyes vagy szisztémás betegségre. Az alapellátásban akut köhögésben szenvedő betegek nagy részénél a kórelőzmény és a tünetorientált fizikális vizsgálat alapján a diagnózis felállítható.
Akut köhögésben szenvedő betegeknél először meg kell határozni, hogy az akut köhögés egy súlyos betegség, például tüdőgyulladás vagy tüdőembólia tünete, vagy ahogy általában lenni szokott, egy nem életveszélyes betegség, például légúti fertőzés megnyilvánulása (közönséges megfázás, illetve alsó légúti fertőzés), egy már meglévő állapot súlyosbodása (pl. COPD, felső légúti köhögés szindróma [UACS, korábbi nevén postnasalis drip szindróma], asztma, bronchiectasia, vagy környezeti, foglalkozási expozíció következménye (pl. allergiás vagy irritáció által kiváltott nátha). Esetenként életveszélyes megbetegedés is jelen, vagy kialakulóban lehet (pl. tüdőembólia, tüdőödéma, status asthmaticus, pneumothorax, idegentest-aspiráció). A fő figyelmeztető jelek („piros zászlók”) a nehézlégzés, a tachypnoe, a mellkasi fájdalom, a hemoptysis, a súlyosan leromlott általános állapot, magas láz, tachycardia, artériás hipotenzió, valamint bármely szövődményes alapbetegség jelenléte (pl. rosszindulatú daganat, immunhiány). Sürgős esetekben azonnali intézkedésre van szükség, ami általában gyors kórházba utalást jelent.
A felső légúti fertőzések („megfázás”) az akut köhögés leggyakoribb okai. További jellemző tünet a torokfájás, orrfolyás, fejfájás, izomfájdalmak, fáradtság és néha magas láz. Kialakulásukért általában a vírusfertőzések a felelősek (adenovírusok, rhinovírusok, influenza- és parainfluenzavírusok, koronavírusok, légúti szinciciális vírus [RSV], coxsackievírusok). Akut hörghurutban a köhögés először száraz, majd produktív. A megfázás és az akut bronchitis (az alsó légutak érintettsége) között nincs egyértelmű határ. A megfázás az esetek kétharmadában magától elmúló, és legfeljebb 2 hétig tart, míg hörghurutban a köhögés több hétig is fennállhat. A megfázás során fellépő akut arcüreggyulladás stimulálhatja a köhögési receptorokat is. A köhögés, amelyet tachypnoe, tachycardia, magas láz, tipikus auszkultációs leletek és légzési fájdalom kísér, tüdőgyulladásra utal. A tüdőgyulladás megnyilvánulása azonban atípusos is lehet, például láz nélkül, idősebb, immunszupprimált, vagy krónikus tüdőbetegségben szenvedő betegeknél. Megjegyzendő, hogy a közösségben szerzett tüdőgyulladásban szenvedő, klinikailag stabil betegeket az alapellátó orvos kezelheti.
Az akut köhögést a legtöbb esetben empirikusan kell kezelni, és a tünetek enyhítésére kell összpontosítani (1, 3, 4, 5). Ez magában foglalja a vény nélkül kapható köhögés és megfázás elleni gyógyszerek alkalmazását. Azonban számos, vény nélkül kapható antihisztamin-dekongesztáns gyógyszerről kimutatták, hogy nincs klinikai előnye a placebóhoz képest.

A megfázás okozta akut köhögés kezelésére olyan gyógyszereket ajánlanak, amelyekről randomizált, kettős-vak, placebo-kontrollos vizsgálatok (RCT-k) kimutatták, hogy hatékonyak a köhögés csökkentésében. Ezek közé tartozik a dexbromfeniramin, valamint a pszeudoefedrin és a naproxen. Egy tanulmány – bár a köhögésre gyakorolt hatást nem értékelték kifejezetten – kimutatta, hogy az intranazális ipratropium enyhítette a nátha okozta orrfolyást és tüsszögést.A gyógyszer hasznos lehet azoknak a betegeknek, akik nem szedhetik vagy nem tolerálják a korábbi generációs antihisztaminokat vagy naproxent. Nincs meggyőző bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az intranazális vagy szisztémás kortikoszteroidok előnyösek, és a viszonylag nem szedáló H1-antagonista antihisztaminok akár önmagukban, akár dekongesztánssal kombinálva, valószínűleg hatástalanok. Ezek a H1-antagonisták nem enyhítik a köhögést a megfázásos betegeknél, valószínűleg azért, mert csekély vagy egyáltalán nincs antikolinerg hatásuk, és a megfázás tünetei nem hisztamin-mediáltak. Másrészt, ha a köhögést hisztamin által közvetített állapot, például allergiás nátha okozza, a nem szedáló hatású antihisztaminok jelentősen javítják.
Felső légúti fertőzés (URI) vagy krónikus hörghurut miatt köhögő betegek esetében az egyetlen inhalációs antikolinerg szer, amelyet köhögéscsillapításra ajánlanak, az ipratropium-bromid.
A dekongesztáns orrcseppek vagy orrspray-k rövid távon enyhítik a tüneteket, de 7 napon túli használatuk nem hoz tartós enyhülést, és atrófiás rhinitishez vezethet.
Az URI miatt köhögésben szenvedő betegeknél mind a perifériás, mind a centrális köhögéscsillapítók korlátozott hatékonysággal rendelkeznek, ezért rutinszerű alkalmazásuk nem javasolt.
Krónikus vagy akut hörghurutban szenvedő betegeknél perifériás köhögéscsillapítók (pl. levodropropizin, prenoxdiazin, butamirát és moguisztein) javasoltak a köhögés rövid távú tüneti enyhítésére.
A köhögési reflex tompítása útján ható centrális köhögéscsillapítók (például kodein, dextrometorfán) szintén használhatók a köhögés csökkentésére. A RCT-k nem igazolták ezek előnyeit a placebóval szemben a köhögési késztetés csökkentésében megfázás esetén, ennek ellenére javíthatják az éjszakai alvást, ami szintén fontos a betegek életminősége szempontjából. Fontos azonban emlékezni arra, hogy a köhögés alapvető védekezési mechanizmus, és fontos szerepet játszik a szervezet immunrendszerében. Ezért a köhögési reflex csökkentése káros hatással lehet a betegség gyógyulási idejére.
Amennyiben hurutos köhögés áll fenn, a váladék kiürülésének elősegítése érdekében köptetők (pl. guaifenezin) és nyákoldók (pl. acetilcisztein, karbocisztein, ambroxol, bromhexin, erdosztein) alkalmazhatók.

Összefoglalásképpen elmondható, hogy a köhögés gyakori légúti tünet, ami miatt a betegek orvosi ellátást kérnek. Bár a köhögés fontos védekező mechanizmus, amely megvédi a légutakat az idegen testektől és eltávolítja a túlzott váladékot, diszkomfort érzést okozhat, és ronthatja a betegek életminőségét, különösen akkor, ha krónikussá válik, ezért a kezelése fontos feladat az alapellátásban. Ugyanakkor a szövődménymentes megfázás és az akut hörghurut tekintetében az irányelvek diagnosztikus és terápiás visszafogottságot ajánlanak.

Hozzászólások